Dörzsi blogja

A Magyar október is vörös, csak nem a festett lepedőktől mint a volt szovjet, hanem a Magyarok vérétől… A ma embere nem mindig tudja, hogy kire, kikre lehet büszke, és kit kellene megvetnie? Egész évben sok - sok alkalom adódik mifelénk a megemlékezésre, büszkeségre, gyászra. Október az Aradi hősökkel kezdődik. Elgondolkodik az ember egyszerű fia, hogy milyen emberek is lehettek ezek a kivégzett tábornokok? Olyanok lehettek, mint mi is valamennyien. Gondolom. Hiszen senki sem hősnek születik, idővel azzá válik. A helyzet, a körülmények alakulása formálja azzá. Senki sem azzal indul el reggel otthonról, hogy: „De szeretnék meghalni!” A sors így alakul…. Persze így lesznek gazzá is oly sokan. Nem végezte akkor sem bitófán, vagy puskacső előtt mindenki. Úgy mint 56-ban sem. Voltak akik nyugodt, jó körülmények között élték le az életüket, ahogy a mesében szokás: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… 49 után, és 56- után. Nem ritkán ezek az emberek szidalmazták, mocskolták a hősi halált haltakat, főbelőtteket, felakasztottakat! Eltüntették sírjaikat, meggyalázták emléküket. Elhallgatták dicső voltukat. Szerencsére az időt nem lehet becsapni, és nincs az a titkos disznóság, bűn, vagy gyalázat, ami örökre titokban marad! Hiába titkosítanak iratokat gazemberek nyolcvan, száz évre. Most úgy alakul a világ, hogy nem is nagyon tudhatjuk, hogy ki is a hazáját szerető hős, vagy ki a disznó bűnöző? Ügyesen összekeverték! Azt halljuk, hogy aki a saját jövőjéért, a hazája megmaradásáért fegyvert fogó ember, az terrorista! Nem számít, hogy Ő is belehal ebbe a harcba, akkor is alávaló gazember. Ma így nevezik az igaz hazafiakat! Érdekes a párhuzam. Tehát amennyiben elfogadnánk a ma megítélését, még szégyenkeznünk is kellene 1848- ért, 1956- ért! Mai szóhasználattal élve terroristákra emlékezünk…. Mindenki döntse el, hogy szerinte akkor, vagy most történik tévedés? Mi lehet a baj, hol lehet a hiba? Szerintem mindenképpen a mai agymosásban keresendő a gonosz. Az alávaló gonoszság. Nem lehet ugyanis tiszta szívű az, aki mindenáron összezagyválja a jót és a gonoszt! Olyan kristály tisztán válik el egymástól ez a két dolog, hogy csak aljas szándékkal lehet ebben zűrzavart kelteni. Sajnos azonban ebben is, mint annyi másban vannak nagy „mesterek!” Mindegy, hogy mit mondanak ezek a disznók. Mi hazafiakra, hősökre emlékezünk! A mi szemünkben nem a kiszolgáltatott, elárult, eltiport ember a gyalázatos. Nem abba kell még többször belerúgni, aki már amúgy is a padlón van! Igaz ez országok, nemzetek esetében is. Nem biztos, hogy az a szemét, akire a kórus fújja! A két nagyszerűen felemelő esemény között száz év telt el. A két esemény története kísértetiesen hasonló. A Magyarok mindenért megfizettek! Azért is, amiért nem kellett volna! Nem számíthatnak a Magyarok senkire, csak saját magukra! Talán ezért oly szép a Magyar história! Két, háromszáz éve próbálják feketíteni, mocskolni, de ennek a népnek a múltját nem lehet elvenni! Most ezért támadtak a jövőjére! Ezzel próbálkoznak. Ezer veszély leselkedik ránk, minden irányból! Talán nagyobb a veszély, mint volt 1848-ban, vagy 1956-ban! Ugyanis akkor kristály tisztán állt a Magyarság ellenségével szemben! Még akkor is igaz ez, ha voltak alja emberek, akik saját fajtájukat segítették eltaposni, megölni! Ma sajnos nincs ilyen jól megmutatkozó ellenség! Lepel alatt, meghúzódva, álarcban, bankokban, vállalkozói köpönyegben elrejtve támadnak ránk! Nincs az a 48-as tábornok, vagy 56-os Corvin közi harcos, aki könnyű szerrel felismerné őket. Most nem akasztófán végzik az emberek, csak különböző okok miatt hullanak, mint a legyek. Elkeseredésünkben, reménykedésünkben, a jövőbe vetett hitünkben, mindig gondoljunk hálás szívvel azokra, akik ezért a HAZÁÉRT áldozták életüket! Az is teljesen lényegtelen, hogy ezek az emberek tudnak, tudtak-e magyarul? Egy szerencsénk van. Fekete Pákó jól beszél magyarul! Meg vagyunk mentve!