Dörzsi blogja

A minap mondta be valamelyik adón a televízióban a bemondó, természetesen szenvtelen hangon, merev pofával, hogy: Valószínűleg most a napokban fogyott a hazai Magyarság lélekszáma tízmillió alá. Úgy mondta, mintha azt mondta volna, hogy leesett egy szilva a fáról. Pedig nagy jelentősége van ennek a bejelentésnek. Üzenetet hordoz számunkra. „Pusztulásra vagytok ítélve!” Az üzenet teljesen egyértelmű. A Magyarság ellenségei tort ülnek nyílván. Több évszázados, áldozatos munkájuknak gyümölcse kezd beérni. Úgy néz ki, hogy ezt a folyamatot már nem képes ez a kis magára hagyott ország megfordítani. Megalázva, kifosztva nézheti saját ravatalára helyezett hulláját! Az ország vezetői már nagyon hosszú ideje idegenek, vagy pedig idegen szívűek. Nem tettek, és nem is tesznek a Magyar emberek sorsának jobbításáért. Nem érdekeltek ebben. Abban érdekeltek, hogy belesulykolják a Magyar gyermekek fejébe, hogy nincs haza, nincs haza szeretet, nincs hűség, áldozat vállalás, odaadás, és egyáltalán semmi, ami a hazához köthető! Ugyanis nekik mindenhol hazájuk van! Persze pont ezért sehol sincs, csak ott, ahol a haszon van! Folyamatosan mondják már több évtizede baloldali liberálisok, hogy elég ide ötmillió Magyar is! Igazuk is van. Medencét takarítani, utcát seperni, kukát üríteni, más gyermekére vigyázni, mindezt megalázó alamizsnáért, nem is kell ennyi Magyar! Sokkal kevesebb is elég. 1945 óta folyik az ország területének kiürítése. A sok elkergetett, kivégzett, elmenekült Magyar folyamatos lélekszám fogyást eredményezett. Az eltelt húsz évben még jobban felgyorsultak a folyamatok. A Magyarság színe java települ külföldre, a fiatalok ezrei választanak új hazát! Azok az állapotok, amik ebben az országban uralkodnak, amit a hazaáruló elit alakított ki, élhetetlenné tette ezt a szép hazát! Nincs munkalehetőség, munkaalkalom. Lassan még alantas tevékenységet sem tud már vállalni a Magyar. A gyermekvállalás szinte lehetetlen. Nincs bölcsőde, óvoda, szart sem érnek az iskolák, már amik még megvannak! A kisebb településeken szinte semmi sincs. Haldoklik minden. Nincsenek fiatalok, munka, orvos, iskola, posta, közlekedés, közbiztonság, fehér lakosság, szóval semmi sincs. A beteggé tett lakosság nem juthat szükséglete szerint gyógyszerhez. Minden féle szabályozással lehetetlenítik a betegek gyógyulását! Kórházak bezárása, egyre kevesebb orvos, az ügyeletek, és a mentő szolgálat teljes ellehetetlenítése. Ott tartunk, hogy már magunk is azt mondjuk, mint saját ellenségeink! Mégpedig, hogy az a leg boldogabb Magyar, aki nem született meg! Az a megtévedt fiatal, aki valami félreértés folytán, vagy véletlenül mégis vállalja a gyermekkel való bajlódást, annak rövid idő alatt szembe kell nézni a tényekkel. Egész életében a társadalom perifériáján tengődik majd, hiszen nem számíthat senki segítségére! Szegénységben fog tengődni. Három gyermek lenne ugye az ideális család modell, hiszen a kettő csak a szülőket pótolja. Ezért nincs már tízmillió. Ugyan ez az ország vezetés nem feledkezik el sohasem az idegeneket ide csábítani, miközben ezreket tesznek földönfutóvá! Csak a Magyarok fogynak. Az idegenek aránya pedig egyre magasabb. Számolatlanul érkeznek a kínaiak. Jelenlétük teljesen ellenőrizhetetlen. Nem tudni pontosan, hogy mennyien vannak, és azt sem, hogy mivel is foglalkoznak? Jönnek négerek is elég szép számmal! Azért, hogy ne hogy ne vegyük észre őket, egy két képviselőjükből rögtön celebet is csinálnak ország rontóink. Beültetik a tv-kbe, szerepeltetik őket az újságokba, szinte állandóan. / josi barat, páko stb. / Ne kérdezze senki, hogy mi lehet a megoldás? Magam sem tudom. Az egész történetnek ebben a szakaszában már nem tudom mit lehetne tenni? Talán amolyan Csecsen, vagy Afgán féle teljes fegyveres harc vezethetne eredményre! Rengeteg áldozattal járna, de biztosan megérné. Csak nincs meg a realitása. Folyamatos a betelepülés a közel keletről is, szép csendben, kerülve minden feltűnést. Csak akkor ámul el az egyszeri földi halandó Magyar paraszt, amikor megáll egy lakóparknak nevezett idegenek részére épített lakónegyed bejáratánál, és olvassa az idegen neveket! Rájön, hogy itt már nem is laknak Magyarok! Persze ezt is csak akkor teheti meg, ha nem zavarják el onnét fegyveres biztonsági őrök. Ezeken a helyeken csak lassítani szabad már, megállni nem! Az a legnagyobb baj, hogy még mindig akadnak olyan nyomorultúl egyszerű, primitív emberek, akiknek persze lehet akármilyen iskolai végzettségük, hiszen nem az a döntő, akik nem jutottak annál tovább, hogy ezt fajgyűlöletnek, rasszizmusnak, idegen gyűlöletnek állítsák be! Még mindig nem látják a fától az erdőt! Amikor ezekről a dolgokról esik szó társaságban, és ezeket elmondod, akkor számíthatsz ezen emberek mélységes megvetésére! Azért, mert ők sötétek és ostobák. Neked lesz kellemetlen a szituáció. Senki sem meri nyilvánosságra hozni, hogy a Magyar föld mekkora része van már most is külföldi tulajdonban? Síri csend övezi a dolgot! Ezzel kezdődtek a Palesztin problémák is. Most ehhez még hozzá adódik a világ jövőbeni legnagyobb gondja, az ivóvíz. Azokra a készletekre, lelőhelyekre, amik ebben a kis országban vannak, már régen szemet vetettek bizonyos körökben, és mindenképpen meg is szerzik maguknak. Ha kell, népirtással! Csak a mi utódainknak nem totem oszlopok körül kell majd táncolgatni, ugrabugrálni, hanem lehet, hogy egy bogrács halászlé körül…. Nem mondom azt sem, hogy kíváncsi lennék rá, hogy mi lehet ennek a történetnek a vége? Nem. Sajnos el tudom képzelni. A maradék Magyaroknak majd berendezik a Hortobágyot, Recsket. Ebben már nagy gyakorlatuk van. Aztán majd az okozott kínokért, rengeteg halálért, szenvedésért kárpótolnak majd mindenkit. A megmaradottakat. Úgy, ahogy az indiánokat. Sehogy. Őket is kiszorították saját földjükről. Aztán még hálával tartoznak, hogy meghagyták az életüket. Jó mi? De milyen életet? Pont olyat, ami ránk is vár, már a közeli jövőben. Szinte hallom az ugatást, amit produkálnak azok, akik úgymond nem így látják ezeket a dolgokat. Csak azt tudnám, hogy ők mit látnak? Vakok? Nem. Becsapottak, félrevezetettek, tudatlanok. Győzike SÓT nézők. Gyakorolják a cigány szlenget. Ők már tudják, hogy hamarosan szükségük lesz rá! Fáradozhatnak majd a beolvadáson. A bőrszínükkel nem tudom mit tudnak majd kezdeni? Annyit tudok rajtuk segíteni, hogy vöröshagyma héjából kell főzetet készíteni, mint a húsvéti tojáshoz, abba kell ülniük, és akkor van esélyük a kellő szín árnyalat elérésére. Egyszer, kb két évvel ezelőtt egy idősebb kolléganő szólt nekem, hogy jó, jó ez a kis újság, csak nagyon szomorúak benne az írások. Nem tudtam neki mit válaszolni. Hallgattam. Arra gondoltam, hogy ismét szégyellhetem magam valamiért, amiről semmit sem tehetek. Azóta elment nyugdíjba, és szerencsére ez a cikk már nem kerül a kezébe! Azért könnyebb a szívemnek, mert most sem erőltetné a röhögés, ha elolvasná ezt az írást. Engem pedig gyötörhetne a lelkiismeret-furdalás sokáig. Vannak akik nem hiszik, de így van. Sokkal jobban szeretek magam is nevetni, mint sírni. Az viszont igaz, hogy nekem már nagyon nehéz a kedvemre tenni. / Nem is kísérleteznek ezzel országos vezetőink, már több évtizede. / Úgy szeretnék vizitdíjat fizetni, de hát azt is eltörölték! Vagy egy kis adóemelést is el tudnék képzelni. Vagy a jelenlegi fizetésem feléért még egyszer ennyit dolgozni! Már ezt sem lehet? Szeretném halálra dolgozni magam, de ez sem lehetséges. Lehet, hogy nekem már semmi sem tetszik? Tudom bennem van a hiba. Javíthatatlan vagyok. Megérdemlem a sorsomat, veletek együtt.